Egy 11 éves fiú lelőhette az apját, mert elvette tőle a Nintendo Switchet (videó)

Egy 11 éves pennsylvaniai fiút gyilkossággal vádolnak, miután a gyanú szerint lelőtte nevelőapját, Douglas Dietzet. A hatóság úgy véli a gyermek a családi fegyverszéfhez férhetett hozzá, a fiú azért lett dühös, mert apja elvette tőle a Nintendo Switch konzolt, és elküldte lefeküdni – közölte a People.

A tragédia január 13-án, a fiú születésnapján történt a duncannoni otthonukban. A rendőrséget hajnalban, 3:20-kor riasztották egy „nem reagáló férfi” miatt. A helyszínen a 42 éves férfit az ágyában találták meg, fejlövés végzett vele.

A fiú édesanyja, Jillian Dietz elmondta a hatóság képviselőinek, hogy lefekvés előtt még közösen felköszöntötték gyermeküket születésnapja alkalmából. Később nagy zajra ébredt fel, majd észrevette, hogy férje vérzik.

A nő állítása szerint a fiút egy szekrényben találta, ahol a gyermek azt mondta: „Ő halott”, majd leszaladt a lépcsőn, azt kiabálva: „Apám halott.”

Clayton Dietzet még aznap letartóztatták, és emberölés miatt emeltek vádat ellene. A bírósági dokumentumok szerint felnőttként áll bíróság elé.

Hozzászólás